Mostanában érdekesen zajlanak a napjaink, már ami Doniszt illeti. Egyik nap sem hasonlít a másikra.
Fájdalom csillapítókat kap, kúraszerűen. Amikor kapja, olyan, mintha nem is lenne semmi baja az ég világon, és ilyenkor megfordul a fejemben, hogy nincs is szükség erre az egész herce-hurcára.
Aztán jön egy másik nap. Nehezen kel fel, inognak a léptei és nem is érdekli semmi, még a jutifalat és a postás sem.
Ha éppen esős idő is van, minden százszorta rosszabb. Szívem szerint ilyenkor becsuknám a szemem, mondván, ezt nem akarom látni.
De 100 szónak is egy a vége, közeledik az idő!
Szeptember 8-án lesz a nagy nap, sok orvossal konzultáltam, végül Sükösd doktornál döntöttem. Mert döntenem kellett.
Ezt leszámítva minden napunk kalandokban gazdag. Igaz, már nem sétálunk nagyokat, csak hetente egyszer megyünk ki a mezőre és max. 1 órát vagyunk kint, mert Don sajnos nem bír többet.
Ez alatt igyekszem Rivert lemozgatni, persze labdázunk is, de így valahogy nem az igazi.
Sokat vagyunk itthon, ill. a környéken. Ennek megfelelően azért mennek az itthoni játékos feladatok. Pl. keresés a kertben, tárgyak felismerése és apportírozása, síp jeleket tanulunk és persze járunk a boltba is!
