Tegnap délelőtt, miután közzé tettem a blogot és benne a nem túl jó híreinket, bevallom szomorúan indultam neki napi utamnak és kissé kedvetlenül végeztem a feladataimat....
Nem volt túl jó napom. Sőt nem volt túl jó hetem...
Aztán mikor haza értem a nálam megszokott késői órán, mint szinte mindig, bekapcsoltam a gépet, elindítottam a netet, hogy megnézzem mi is zajlik a nagyvilágban...
Mikor beléptem facebookra, először azt hittem rosszul látok!
Az értesítések és üzenetek száma 27 volt. Ennyit még nem kaptam sosem!
Végig olvastam minden kedves hozzászólást, bátorítást és nagyon jól esett.
Megmondom őszintén nem is gondoltam, hogy ennyien figyeltek ránk, de ezt nagyon köszönöm, köszönjük Nektek!
Rossz ez a helyzet, persze, de nem gondoljuk úgy, hogy ez lenne a világ vége.
Ha nem is fog dolgozni, találok majd neki itthon feladatot bőven. Például nem tudok elhagyni semmit ha ő ott van, szalad, felveszi és hozza utánam... és Vecsés lakosságának örömére, együtt járunk vásárolni is. Turisztikai látványosságnak számít, mikor Donnal végig vonulunk az utcákon, szájában a kis kosárkájával...
Az élet megy tovább... és ezek után is mosolygunk mindenen!
Ma is voltunk egy orvosnál, holnap is megyünk... nekem ne azt mondják, amit hallani szeretnék, mert ezt nem mondhatják, hanem az igazat...
Az aggasztó az, hogy eddig 2 orvosnál jártunk, és 2 teljesen különálló, majdhogynem egymásnak ellentmondó szakvéleményt hallottam. Hogy bízzak az orvostudományban, ha nem is ennyire egyértelmű ez a dolog? Ezért megyek több helyre és bízom benne, hallok majd legalább 2 egymáshoz hasonló véleményt!
