Nagyon bíztam benne, hogy mire varratszedésre kerül a sor és minden pici varrat helye is összeforr, még lesz olyan idő, hogy tudom vinni Donót pacsálni.
Szeretem a vén asszonyok nyarát! Bár a vizek hűvösek már, de találtunk a környékünkön egy terápiára alkalmas kis tó szerűséget, dél környékére egészen felmelegszik.
A műtét utáni 14. napon meg is kezdtük a terápiát!
A lényege, hogy a vízben folyamatos mozgásra késztessük ebünket,
lassú, precíz mozgásra.
Célunk, hogy a beteg ízületet is mozgásba hozzuk.
Ezért nagyon jó vízben sétálni. A vízben mindannyian könnyebbek vagyunk, ezért a kissebb terheléssel hamarabb kezdi használni a beteg lábát.
Nagyon fontos dolgokra hívnám fel a figyelmeteket, ha esetleg Ti is vállalkoznátok a terápiára.
Fontos a fokozatosság és mértékletesség!
Nagyon könnyű ilyenkor túl terhelni a kutyát, illetve megerőltetni az ízületet.
Csak akkor kezdjük a terápiát, amikor azt látjuk, hogy ebünk már képes 7-10 perc folyamatos sétára megerőltetés nélkül...
...és akkor is csak apránként, rövid idővel kezdjünk.
Lassú léptekkel, egyenes vonalban. A fordulatokat nagy ívben kezdjük, a sérült oldallal ellentétes irányba.
Mindannyian látjátok majd milyen ütemben fejlődik a mozgás,
én a mondó vagyok, hogy először az időintervallumot emelem, majd csak, ha elérjük a kb.15 perces "aktív" mozgást a vízben, akkor növelem csak terhelést.
Félre értés ne essék, vízben való sétáról, nem pedig úsztatásról van szó!
Ha úsztatnánk, azzal még komoly fájdalmakat generálnánk, a rúgás, amit úszás közben csinálnak, az egy hirtelen, spontán mozgás, amire még nincs felkészülve az ízület, ezért a fájdalom belenyilalhat az amúgy is fájó testrészbe.
Ha úsztatnánk, azzal még komoly fájdalmakat generálnánk, a rúgás, amit úszás közben csinálnak, az egy hirtelen, spontán mozgás, amire még nincs felkészülve az ízület, ezért a fájdalom belenyilalhat az amúgy is fájó testrészbe.
Fontos, hogy mindezt elkerüljük.
Azért is, mert hetekkel visszavethetjük a gyógyulás folyamatát és azért is, mert kutyánknak feleslegesen okozunk fájdalmat, illetve a szituációval kapcsolatban negatív élményt.
Azért is, mert hetekkel visszavethetjük a gyógyulás folyamatát és azért is, mert kutyánknak feleslegesen okozunk fájdalmat, illetve a szituációval kapcsolatban negatív élményt.
A célzott mozgatás mellett, engedek teret a szabad mozgásra is.
A kutya, mint ösztönlény (még a goldik is), tudja nagyon jól mi az, amit bír és mi az, amit még nem. Ilyenkor figyelem a változásokat, ami az első néhány vizes alkalom után igen látványos. Ennek a változásnak mértékében próbálom erősíteni az edzést.
Rövid tempóváltásokkal, nagyon lassú kocogással emelem a szintet, ügyelve arra a határra, hogy ne kezdjen el 3lábazni.
A következő alkalmakkor szinte alig veszünk észre változást. Ilyenkor nem szabad kétségbe esni, csinálni kell tovább, de ilyenkor csak és kizárólag az eddig eljutott szintet csináljuk tovább.
Stagnálás lenne? Éppen ellenkezőleg!
Erősödünk, és éppen ez is volt a célunk.
Erősödünk, és éppen ez is volt a célunk.
Tényleg szemlátomást javultunk az első 3 alkalommal.
Most erősödünk! És folytatjuk kitartóan tovább!
Nagy valószínűséggel az igazi úszás már jövőre marad...
Már eljutottunk odáig, hogy kb. 40 percet vagyunk kint a pacsa-tónál. Persze nem ennyit "tréningezünk", hanem max.15 percet, a fenn maradó időt hűsöléssel, dummy őrzéssel és Bubi hergelésével tölti. :)
