Szilvásvárad

Gyermek korom óta kedves számomra ez a hely és visszavágytam. 

Egy kétnapos kirándulásra mentünk,én úgy 5-6 éves lehettem. 

Felmentünk a Szalajka völgybe kisvasúttal, csavarogtunk az Ősemberbarlangban, lesétáltunk a patak mentén, ettünk egy hamburgert és a séta végén kerestünk valami kis apróságot, egy darabot, amit magunkkal vihetünk e meseszép helyről.

Most is így történt lépésről lépésre, csak a kísérőim nem voltak mindennapiak.

A srácokkal tettük meg ezt az utat, a lökött ebeimmel!

A vonatozás furcsa volt nekik elsőre, de jó fejek voltak. 

Mikor elindult a vonat a sok emberrel, meglepődtek kicsit,de aztán sorra jöttek az illatok és teljesen izgalomba jöttek. 

Azt nem mondhatom, hogy teljes nyugalomban, mert van egy izgága a csapatban, de megérkeztünk a végállomásra.

 

Az állomásnál levezettük a feszültséget, labdáztunk egyet a patakban és megnevettettük az embereket.

Igen ám, mert volt közönségünk a játék alatt. Nem csodálom, hisz a fiúkról sütött, milyen boldogok. Öröm volt nézni őket!

Elindultunk mi is a sétánkra, először csak pórázon,  hogy megismerjék a helyet...

...majd mikor láttam,hogy minden rendben lesz, elengedtem őket. Volt eszetlen szaladás, gázolás a patakban, de minden izgalom ellenére első szóra visszajöttek! Sőt, Riverem csak egy embert ütött el :)

A nagy séta után, mondhatom mindannyian elfáradtunk és persze éhesek is lettünk, ezért beültünk egy étterembe és megvacsoráztunk.

Kilátás az étteremből. Mese szép volt!

Jóllakottan tértünk vissza a szállásra, majd készültünk a következő megmérettetésre!

Bird-dog tréning

Egy ideje megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért nincs lehetőség arra, hogy hivatalos tréningen vehessünk részt. Nagyon jó dolog az, hogy különféle tesztekre, versenyekre nevezhetünk, de igazából a saját tréningjeink alapján nem tudjuk eldönteni mikor is állunk készen egy komolyabb megmérettetésre. Ezért kénytelenek voltunk bele ugrani a "mély vízbe".
Sajnos nincs, illetve nem volt eddig túl sok visszaigazolás a munkánk eredményeiről, és nem volt olyan "tréner", akiről tudtam volna, hogy szívesen adná át azt a tudást, amit Ő(k) sok év elteltével megszereztek. 
Ezt sajnos nem csak a retriever sportban tapasztaltam meg. Egyszer már végig jártam a ranglétrát és tudom nagyon jól, milyen nehéz beilleszkedni egy kutyás társaságba.


A mai nap folyamán részt vettünk a Bird-dog szervezésében az első hivatalos WT-tréningen, ahol kellemes meglepetés ért. Nem éreztem semmilyen fajta rivalizálást, irigységet és az ebből fakadó rosszindulatot,ami szégyen hazánkra nézve, de sajnos minden kutyás rendezvényen jelen van. 
Itt a légkör teljesen baráti volt. Mindenki kedvesen fogadta társait, és a lehurrogások helyett inkább tanácsokat osztottunk meg egymással és a hibáinkat sem követték rosszindulatú gesztusok. Inkább drukkoltunk azért, hogy sikerüljön egy-egy feladat a másiknak és biztattuk azt, akinek esetleg nem sikerült a gyakorlat.


Tréningezni persze tudunk mondjuk párokban összeállva, de ezt a légkört, megteremteni egyéni tréningeken lehetetlen. Sem a kutyákat, sem minket nem érnek olyasfajta stresszhatások, amik jelen vannak mondjuk egy versenyen és magát a verseny szituációt sem tudjuk megteremteni magunknak. Tehát nem tudnánk megfelelőképpen felkészülni egy adott megmérettetésre.


A mai nap folyamán, kiképző létemre is mondhatom, hogy nagyon sokat tanultam, mind elméleti, mind gyakorlati úton. Ehhez nem csak az kellett, hogy én akarjak tovább fejlődni, hanem az is, hogy legyen, aki meg akarja osztani azt, amit Ő már  megtapasztalt.


Nem is értem igazából az "öreg kutyásokat", miért állnak ellenszenvesen a kezdőkhöz, hiszen az Ő feladatuk lenne az,  hogy kineveljék a következő generációt, felfedezzék az igazi tehetségeket és segítsék azt, aki fejlődni akar. Ellenben ők a konkurenciát látják bennünk és nem a jövőt...


Örülök annak, hogy a Bird-dog csapata felismerte hazánk e hiányosságát, és céljául tűzte ki a retriever sport hazai színvonalának emelését, tréningjeik és rendezvényeik által. 
Köszönjük a lehetőséget hogy részesei lehettünk a mai napnak, mely során sok pozitív tapasztalattal gazdagodtunk.

Nem régiben hoztam egy döntést, a goldenem, Doniszt illetően. Nehezen jutottam el  odáig, hogy meghozzam, de a mai napon beigazolódni látszott, hogy igenis, jól tettem. 


Talán a jó kiképző ismérve az is, hogy felismerje, kutyájával milyen szinten van összhangban, mennyire tudnak együtt fejlődni úgy, hogy az egyik egyénisége ne nyomja el a másikét. Mivel úgy véltem Donisznak én túl erős vagyok és ő görcsösen meg is akar nekem felelni, persze a munkájának rovására. 


Tudom mire képes a kutyám, és sejtem mi lehet még benne, ha hozzá való, simulékonyabb vezetővel dolgozik, a döntésem az lett, hogy a  felvezetését átadtam egy egyéniségében sokkal inkább hozzá való személynek, barátnőmnek, Zsuzsinak. 


Visszaigazolás volt számomra a mai nap. Ugyan érzékenyen érintett, de igazam volt abban, sokkal jobb párost alkotnak Ők ketten, mint én valaha is Donnal. Aki ott volt ma a tréningen, tanúja lehetett mindennek. Büszke vagyok rájuk és tudom, együtt még sok eredményre tehetnek szert.


Köszönjük a Bird-dog csapatának a mai rendezvény megszervezését!


RSH

Egy kis kutyasuli

BH- Vizsga, Bende Kupa

2010. május

Sokan tudjátok, hogy Donisz megszerezte  ezt a vizsgát. Ezt követően ismét megrendezésre került a Bende Kupa elnevezésű verseny is, ahol szintén elindultunk Donóval. Mivel még nem tettem közzé a képeket, most pótolom!

Próbáltam úgy összeválogatni a képeket, hogy a gyakorlatok is jól kivehetőek legyenek ezért a vizsgás képek keverednek a verseny képeivel,szerintem meg tudjátok különböztetni őket!

Maga a vizsga 2részből áll, egy pályamunkából és egy közlekedés biztonsági részből. A pályán a gyakorlatokat 2-szer kell végre hajtani, először pórázon, másodszor szabadon, majd a helyben maradás következik, míg a "párunk" dolgozik.  A verseny anyaga ugyan ez, kivéve ott már nincs közlekedés biztos rész.

Váradi Emi és Karin a "párunk"

Mint minden hasonló rendezvényen, itt is ünnepélyes megnyitóval kezdődik a ceremónia. Köszöntőt mond az iskolavezető, bemutatkoznak a bírók, elmondják azt is, hogyan zajlik majd az esemény és természetesen minden vizsgázónak, versenyzőnek sok szerencsét kívánnak!

Figyelmesen hallgatjuk a megnyitót

Szerintem már izgulunk!

A bíróhoz mindenkor egy felvezető kíséri a vizsgázókat,versenyzőket, akik ekkor már megbeszélték ki kezdi a pályagyakorlatot és ki a helyben maradást.

Szerencsére mi kezdtünk a pályán! :)

A gyakorlat első része 50-60 lépés pórázon vezetés, hátra arc, utána 10-15 lépés között tempóváltások következnek.

Indulás előtt nagy levegő,
 utolsó duruzsolás Doncikámnak!

A tempóváltások után, 5-10lépés között 2 jobbra fordulatot kell végrehajtani, aztán hátra arc és megállás. Ekkor lehet először megdicsérni az ebet, jelen esetben Donót.

Amikor a bíró int, elindulunk majd 2 balra fordulattal közeledünk a ránk váró "csoportba", akiket 8-as alakban meg kell kerülni, majd középen le kell ültetni az ebet. 

"Balra át"

 Ha megkerültük az embereket, kivezetjük a kutyát a csoportból, lecsatoljuk a pórázt....

BH-simi 

...és megdicsérjük!!!!

Majd vissza megyünk az emberek közé, immár póráz nélkül kerüljük meg őket.

"Csoportban" ültetés

Kivezetjük a "csoportból"

 Ha befejeztük ezt a gyakorlatot, akkor felállunk a kiindulópontra.

 Ugyanúgy megcsináljuk az 50-60 lépést, hátraarcot és tempóváltásokat,a 2 jobbra fordulatot és hátraarcot, de most szabadon követésben.

"Lassú lépés"

"Normál lépés"

 Csak ezután jön a neheze! A 2 balra fordulat után ismét felállunk a kiindulópontra. Most következnek a menet közbeni gyakorlatok.

Indulás után 10-15 lépés között ültetés, a vezető eltávolodik a kutyától 20 lépést, majd a bíró intésére visszatér hozzá.

A vizsgán ez a gyakorlat tökéletes volt,
 a versenyen sajnos lefeküdt...

Szintén a bíró intésére elindulunk, majd 10-15 lépés között fektetés következik a vezető eltávolodik a kutyától 20 lépést, majd szembe fordul vele.

Ismét a bíró intésére, behívjuk a kutyát, majd lábhoz rendeljük, és indulunk a helyben maradásra kijelölt helyre.

Helyben maradás

A vizsga, verseny befejeztével lejelentkezünk a bírónál, majd ő értékeli a munkánkat.

Az eredmény! :)

A vizsgát illetően egy nagyon jó teljesítményt csináltunk és szép napot zártunk! Nagyon büszke voltam Donóra és vagyok a mai napig is!

A versenyt illetően a mai napig kételyeim vannak. Igen, megcsináltuk, de milyen áron? A verseny előtt kb. 1 órával Donó elkezdett sántítani. Fogalmam sem volt róla mitől. Végignéztem a mancsát, töviről- hegyire, a bőrét, szőrét, izmait, ízületeit, mindent, de nem találtam semmit. Szívem szerint nem tettem volna, mégis felvittem a pályára...

...aztán hetekkel később felbukkant egy toklász a mancsában, ami a valószínűsíthető bűnös volt. És kezdődött a horror, de csak azért hogy ne örüljünk annyira. Kemény árat fizettünk ezért a versenyért, de így is szép eredmény!

Mi voltunk!

Köszönet ezekért a napokért a Kőbányai Happy Dog Kutyaiskolának és Csapatának!

RSH

Ördög vagy Angyal?

Ördögből, Angyal lett!?

Aki ismeri Rivert, az tudja, hogy nekifutásból képes puszit adni az embernek, amire minden esetben felszoktam készíteni az embereket, de sosem hiszik el, mert mindig meglepett, csodálkozó arcok követik a szituációt...
Kicsit heves a lelkem, gyors, tele élettel és a mindenkori labda imádatával együtt Ő River.
Igazából, mikor először a kezemben tartottam, tudtam, hogy rosszcsont lesz...fülcimpa harapdálással kezdte az ismerkedést. A haza felé vezető úton is megmutatta magát  minden jelenlegi fő szokása. Igen csak hosszú volt az út Németországból hazáig, de azt kell hogy mondjam, azért jól viselte a kis ördög.
Sokat aludt ez tény, és az is, hogy igazából pártoltuk ezt a meglepően csendes és nyugodt tevékenységét, mert mikor ébren volt hihetetlenül rossz volt. Harapdált a kis tűhegyes fogaival, pimaszkodott és szerintem röhögött is rajtunk rendesen...
Nem véletlenül kapta Zsuzsitól a "raptor" becenevet és igen még mindig jellemző rá, de már finomabb verzióban. A másik beceneve a "nitró" lett. Kitaláljátok, hogy miért? Nem...nem a sebessége és hirtelensége miatt... á dehogy!
Igazából mióta velem van egyre biztosabb vagyok abban, hogy számára semmi sem akadály. 10 hetes volt, amikor a nagyokkal tréningeztünk a mezőn és neki a kocsiban kellett volna maradnia kemény fél órát.Csak a tető ablak volt nyitva...
Én már csak azt láttam,hogy rohan felém, de Zsuzsi épp a becsapódásra nézett oda, ami nem volt kicsi. 12 hetes volt, mikor elvittem élete első, csak róla szóló sétájára. Sajnos a patakparton másfél méteres volt a gaz, komolyan, én sem látszódtam ki belőle, de ő jött utánam, minden elé kerülő akadályt könnyedén legyőzve, tudomást se vett sokról.Csak jött utánam, ahogy tudott...
A susnyásból kiérve egy nagyobb tisztásra értünk. Sétálgattunk, de sosem ment el odáig, hogy vissza kelljen hívnom, 10méteres körön kívülre nem ment.Bevallom őszintén ez még mindig így van, már ugyan nőtt a távolság, de egy bizonyos távolságon kívülre sosem megy és a séta közben is sokszor visszajön, általában bottal a szájában, mert úgy gondolja, hogy a gazdi unatkozik, ha csak sétálgat, ezért foglalkoztat egy kicsit.Igazából bárkit, aki eldobja neki a botot, a labdát, "az igazából teljesen mindegy, hogy mit csak dobd már el, hogy rohanhassak érte és visszahozhassam", és ha erre még partnert is talál, tényleg nem lehet lelőni.

Szerintem már kaptatok egy képet kiskutyámról, aki mind e mellett tele van szeretettel,csak ezt kicsit hevesen nyilvánítja ki.
Múlt hétvégén adódott, hogy elmentünk a Gellért-hegyre sétálni, a XVII.kerületből, be a városba tömegközlekedéssel.Azt hittem végig fogjuk szerencsétlenkedni a napot a buszon és a metrón, de nagy meglepetés ért. Buszon utazott már, és nem is volt vele sosem gondja, de nem ismerte a metrót sem és a hidat, amin feltett szándékom volt gyalogosan áthaladni.
A metróval való első találkozása sem okozott gondot, nem is érdekelte jóformán semmi. Aztán mikor leszálltunk a Ferenciek terénél,a gyalogos álló-mozgólépcsőn felfelé gyaloglás sem hatotta meg. Csak engem!
Viszont a hídon való átsétálás sok újdonságot vetett fel! Riverem elkezdett mozizni! "Azok az autók hová tűnnek el és honnan jönnek?" Ez volt a szemében, mikor rám nézet nagy kíváncsian.Mivel választ nem kapott, megakarta nézni saját szemével. De mivel jobban ismerem mint ő, saját magát, még a gondolat megszületése előtt lefújtam az akciót! :)
A Gellért-hegyen, nem mertem elengedni, mert féltem, hogy túl jó barátságba kerül a gravitációval,de mikor egy kicsit sík terepre értünk, megálltunk egy padnál és mehetett ő is.Persze hogy labdáztunk egy kicsit, de csak óvatosan.
Játékunk közben közeledett felénk egy család és igazából ekkor ért az első meglepetés. Visszahívtam Rivert, első szóra jött, lefektettem egy marad vezényszóval és ő  maradt is,egész addig, míg nem oldottam föl, közben le sem vette a szemét rólam!
Igen, ez önmagát meghazudtoló viselkedés volt tőle!
Mikor haza indultunk és végig jártunk ismét minden csodát, a meredek lépcsőket a hegyen, a hidat, mozgólépcsőt,metrót és a tömeget, ötlött fel bennem a gondolat, River felnőtt! Mikor és hogy történhetett, nem is tudom...
de a hebe-húrgya kis raptorból, egy érett, néha "komoly férfi lett"!

Talán egy új kezdet...

...lehet a címe életem következő  fejezetének. Hogy miért, a végén Ti is megtudjátok.
Ismét túl vagyunk egy költözésen,de nagyon remélem az utolsón is. Csendes helyre sikerült költöznünk, leszámítva a szomszédban őrjöngő ebet. Ez kemény dió lesz!- gondoltam már mikor először láttam. De nem is ez a lényeg.
Hogy a költözés zökkenő mentesen menjen, sok segítséget kaptam barátaimtól és szívből remélem ők is számos pillanatot zártak a szívükbe e néhány nap alatt, amikre mindig emlékeznek majd...én biztosan!
Hát igen, az első nap kicsit kiborultam. Le sem merem írni, életemben hány költözésen vagyok túl,de eddig mindig megúsztam "költözési baleset" nélkül.Hááát, most volt egy vitrin ajtó, egy lámpa,egy tányér, egy étkező asztal.És még van,amit nem csomagoltam ki! 
De nem is ez a lényeg!
Végre rendeződni látszik az életünk és mindannyian jól érezzük magunkat!
Az első itthoni képeken látszik is, mennyire!

 Ki hinné, hogy miközben folynak a dominancia harcok, így szeretik egymást!?

...és mivel most már külön hálószobám lett (végre) ebeim úgy gondolják, felhasználhatják a nappali kanapéját, egyéni céljaik megvalósítására!
Kanapé bitorlók!

Minden költözés egy új kezdet, de amíg együtt vagyunk...
csak jó lehet!

Buborék története 2.

Miután teljesen biztossá vált,hogy velünk marad a kis csúnyaság, nevet kellett neki adni. Igen, mókás ez a történet, mint sok másik is, ami Buborékhoz kapcsolódik. Akkoriban édesanyámnál laktunk, még jól kijöttünk egymással és nevetgélve keresgéltünk a bolondabbnál, bolondabb kutya nevek között. Igazából egyik név sem illett rá, ami felvetődött. Végül csak bele egyeztem, amíg nem találom ki, a rá igazán jellemző nevet, úgy hívják a kis kutyát, hogy "Fletó". Nem, anyám nem politizált sokat akkoriban, de ettől a témától elvonatkoztatva, jó csengése volt. "Fletó" nagyon játékos kutyus volt, az idős cicánk "Áti" mellett nevelkedett. Az ember nem hinné el, ha nem látná, milyen játékokat tudtak rendezni, pofozkodással, igazi öri-hari bunyókat, de persze úgy, hogy közben vigyáznak egymásra. Sokat játszottak együtt, és miközben játszanak, tanítják egymást az állatok. "Fletó" például nagyon hamar elleste "Áti"-tól, hogyan is használja a mancsát, és egy labda terelgetésével órákig képes volt tekeregni, egész pontosan addig, míg a labda be nem gurult valahová, ahonnan nem tudta kiszedni. Akkor persze előadta a tipikus "gazdi segíts!" hisztit, ami egyfajta sajátos nyekergős hang effekttel jár.
 Azért van hátránya is, ha a barátkozós, kedves kutyánknak macska haverja van. Többek közt az is, hogy minden macskát havernak hisz, azokat, akik meg (esetünkben) hasonlítanak "Átira" főleg. Igen ám, csakhogy "Áti" egy jól megtermett, izmos kandúr volt de, a hasonmásai meg 2-szer akkora, kisportolt kóbor macskák voltak. Általában, ha találkoztunk egy ilyen macsekkal sikerült észre vennem a macska barát ebem előtt és másfelé tudtam irányítani. Abban teljesen biztos voltam, ha ő látja meg előbb, nem tudom vissza hívni. És egyszer így adódott. Befordultunk a házunk elé, és ott ült egy macsek. "Fletó" eget verő örömben tört ki, rohan felé, csóvál, csahol. A macsek meg nem, hogy elfutna ijedtében, hanem meg áll, kétszer akkorára változik, mint volt, (ez a méret a kutyának is kétszerese lett) és várja a támadást. Esélyem sem volt rá szólni a kutyára, a következő pillanatban már azt láttam, hogy szó szerint, a macsek beterítette a kutyát. Kutyám fájdalmasan felvonyított, persze rohantam felé... Hála az égnek a hirtelen jött támadásnak hamar vége lett és szerencsére megúsztuk kisebb sérülésekkel. "Fletó" egy életre megtanulta, hogy nem minden macska haver és bevallom őszintén, az ominózus esemény után kicsit örülök annak, hogy minden idegen macskát fenntartásokkal fogad... esetleg elkerget.
Augusztusban már Újpesten laktunk, hosszú sétákra alkalmas parkosított övezetben, amit, mi ki is használtunk. Sétáink során rengeteg kutyával találkoztunk, sok játszó pajtásunk lett. Gyerekek és ebek. Egy óvoda, egy általános iskola és egy gimnázium volt a közvetlen közelünkben és hát "Fletó" nagyon népszerű lett a srácoknál.
 Egyszer képes volt 2 és fél órán keresztül játszani egy 6 éves kis sráccal a parkban, akit nem is ismert azelőtt. Megjegyzem, sajnos nagyon ritka manapság az ilyen téren jól nevelt gyerek. A miértjét most nem latolgatom, de számtalan példa van az ellenkezőjére a mindennapokban. 
 Ebben az időszakban volt két nagyon durva jelenet, amikor én is megijedtem, hogy egy pillanat alatt elveszíthetem.
Egy este játszott egy fiatal staffordshire terrierrel. Természetesen vannak fenntartásaim ezzel a kutya típussal, az események után meg főleg. A következő történt: nagy rohangálás, kergetőzés közben egyszer csak a staffi megijedt valamitől. Fülét farkát behúzta és rátámadt "Fletó"-ra. Mint egy profi, akit arra tanítanak, hogy torokra menjen. Rá is fogott a nyakára és nem látszott rajta hogy valaha is el akarná engedni, a már visító kutyát. Ismerve a szóbeszédet a fajtáról, nem sokat gondolkoztam rajta mit kéne tennem. A kutya gazdája meg valahol egy fél km-re volt, mire ideér a kutyámnak annyi lehet. Hááát...elkezdtem szaladni, tőlem 20m- re lehettek (nem nagy táv), és nekifutásból, egy jól célzott rúgással sikerült megfelelő távolságra repíteni a kutyát. Mit szólt ehhez a másik gazdi? Látva azt, hogy a kutyámból ömlik a vér és én meg üvöltök neki, mint a sakál, hogy mit képzel magáról, miért engedi ilyen messzire az ebét, nem igen tudott mit szólni. Valami "elnézést félét" hallottam makogni, meg hogy ugye nem jelentem fel, de már nem azzal voltam elfoglalva. Kutyám be menekült a lábam közé, még mindig fájdalmasan nyüsszögött, de hagyta, hogy megvizsgáljam a sebeit. A szőre teljesen beleragadt a véres sebbe, csak azt tudtam megállapítani hogy a 2 fognyomból, az egyik igencsak mélyre sikeredett. Fölkaptam a kutyát és futottunk haza. Otthon rögtön az elsősegély ládáért mentem és leápoltam a sebeket. Alakulhatott volna rosszabbul is, de nagyobb volt a füstje mint a lángja. Az egyik fognyom teljesen meggyógyult, a másik helyén még ma sem nőtt vissza a szőr, pedig már 4 éve történt. Szintén tanuló lecke volt, mindkettőnk számára, már "Fletó" is előítéletekkel van e fajta felé.
A másik helyzet, amikor már lelki szemeim előtt láttam, hogy nem lesz kutyám, pár héttel a staffis ügy után történt. Este lementünk párom elé és őt vártuk az utcán. Ebem szimatolgatott, nézelődött, én meg figyeltem a forgalmat, ami elég erős volt és vártam az ismerős autót. Amint megláttam, meglátott párom is és lassított. Ez volt a szerencse, mert minden előjel nélkül fogta magát a kutya és neki iramodott a forgalmas úttestnek. Kiabáltam, mint egy őrült, de nem állt meg. Vissza gondolva is rémülten állok a dolog előtt, mert majdnem párom ütötte el. Fékezett és ez volt a szerencse, a kutya a farkát a lökhárító alól húzta ki, de még akkor sem állt meg. Csak rohant az 5 sávon keresztül, át a túloldalra. Egy tüzelő kutyához. 2 autó is satuzott, a kutya át ért, én meg nem győztem hálálkodni mert megálltak. Az adrenalintól    patakokban folytak a könnyeim. Megköszöntem a kutyásoknak, hogy megfogták a kutyámat. Nagyon ideges voltam, ki ne lenne az ilyen helyzetben, de nem vertem el. Megfogtam a nyakánál, jó erősen, 2 lábon próbált lépést tartani velem, sírt, nagyon sírt, a szívem megszakadt, de így mentünk haza, kb 500m-re laktunk, így mentünk fel a 4.em-re is, és otthon bevágtam az asztal alá. Az adrenalintól patakokban folytak a könnyeim.  Egy pillanaton múlt csak az élete. Persze aznap kimaradt a vacsora, nem mintha esze ágában lett volna kijönni az asztal alól. Reggel mászott csak elő, mint egy kis gyerek, mikor végre kijöhet a sarokból, megbánva minden bűnét.
Nem vagyok híve az antropomorfizálásnak, de ez így történt: kutyám fejét leszegve odasunnyogott elém, leült és felnézett rám. Nagyon szomorúak voltak a szemei, mondhatni karikásak, majd egyetlen egyszer megnyalta a kezemet. A szemembe könnyek szöktek. Ölembe vettem és átöleltem őt, erre ő nagy örömben tört ki és össze-vissza nyalta az arcomat. Ez most kicsit furcsa lehet, de akkor én megkértem őt, hogy soha többé ne csináljon olyan hülyeséget, ami az életét veszélyezteti. Megértette? Vagy csak a haza jövetel volt ilyen hatással rá, nem tudom. De a célomat mindenesetre elértem: azóta, még ha egy macskát kerget is, ha meglátja hogy az átrohan az úttesten, szó szerint satufékezik és meg áll a járda szélénél. 
Úgy gondolom az az időszak volt a legfontosabb a kapcsolatunk alakulásában. Mondhatni mindketten új életet kezdtünk. Sok időt töltöttünk együtt, otthon is és a séták alatt is és miközben megismertük egymást, megtanultunk bízni egymásban. Voltak és lesznek még kalandjaink, ebben biztos vagyok, de ezentúl könnyebb lesz. Úgy gondolom sikerült megértetnem vele, hogy ami tiltva van előtte, az nem játék, azt azért teszem, mert védeni akarom őt. Ezt megértette, és mert ez így történt tudom nagyon jól, hogy nem fogom elveszíteni, mert neki én lettem a minden.
Ezek után fogalmazódott meg bennem az igazi neve. 
Buborék. Tetszett, mert olyan mint ő. Mikor  megkérdezték, miért pont Buborék, azt feleltem: -Mert a buborék színes, vidám, kedves dolog és mert erre a kutyára nem tudok rosszat mondani. Egyszerűen egy Buborék!